A hegység nemcsak fát, mészkövet is adott az embereknek. Termelték robbantással és csákányozással, felhasználták közvetlenül építkezéseknél éppúgy, mint mészégetésre. Feltételezik, hogy a mészégetés tudományát a IV. Béla királyunk által 1232-ben betelepített cisztercita rend tagjai hozhatták Franciaországból. A Bükk hegységben e mesterség hagyományai Bélapátfalván, Bükkszentkereszten még nyomon kísérhetők. A mészégető kemencét földbe süllyesztik, már legalábbis az égéstér legnagyobb részét. Falát tufakővel rakják ki. A mészégető kemencékbe általában 200-400 mázsa mészkövet raknak be egy-egy égetés alkalmával. Először a tűztér körül, körben rakják be a köveket. Befelé a nagyobb darabokat, míg a kemence fala és e nagykövek, az úgynevezett sorkövek közötti rést apróbb darabokkal töltik ki. Ahogy haladnak a sorokkal egyre feljebb, úgy szűkítik a képződő kör átmérőjét, vagyis kupolát alakítanak ki. Ez a művelet kívánja talán a legnagyobb gyakorlatot, szakértelmet, mert ha rosszul sikerül a kövek elrendezése, égetéskor a kupola bizony beszakad a tűztérbe.

Egy-egy kemencét általában 3-4 napig fűtenek. Ahhoz, hogy egy mázsa kiégetett mészkövet nyerjenek, majdnem két mázsa nyers mészkőre és körülbelül 1,3 köbméter fára van szükség. A kemence begyújtása után újabb és újabb fahasábok tűzre vetésével folyamatosan növelik a kemence hőmérsékletét A mészkő kezdeti vörös izzása után, úgy 900 °C elérése körül megindul a fehér izzás, és ezzel a mészkő kiégése.