Ügyfélfogadási idő Hétfő: 07:30-16:00 Szerda: 07:30-16:00 Péntek: 07:30-13:00
Telefon (46)/390-120
E-mail hivatal@bukkszentkereszt.hu

BSK

DOKUMENTUMOK

Bükkszentkereszti Sportkör

BSK története

1995-96.

A csapat a Miskolc körzeti bajnokságban a 3. helyen végzett és ezzel feljutott a megyei II. osztályba. Az új edző Dr. Hegyközi Béla lett.

1996-97.

A megyei másodosztály első szezonjában a felnőtt csapat az őszi szezont a második, az ifjúsági csapat a 11. helyen zárta.

1997-98.

A csapat Tulai Ernő majd Fridel Antal irányítása mellett a Megyei II. osztály Közép Csoportjában a 7. helyen végzett.

1998-99.

Fridel Antal edző irányítás mellett az őszi szezont 6 pontos előnnyel zárta a csapat a Megyei II. osztályú bajnokságában. A tavaszt – kemény téli felkészülés után a csapat Hegyközi Béla játékos-edző irányításával kezdte meg. Egy nagyon jól sikerült tavaszi erőnléti felkészítéssel és óriási csatákkal megvalósult a nagy álom: a bajnokság megnyerése, ezzel a megye I-es bajnokságban való indulási jog kivívása. Ez egyben mindeddig a BSK legnagyobb sikere.

1999-00.

Sajnos a nagy lehetőséggel nagy felelősség és teher nehezedett a sportkörre, a pályát nagyobbítani, illetve füvesíteni kellett, aminek következtében a csapatnak újoncként az első hat mérkőzést idegenbe kellett lejátszania. Az első nyolc mérkőzést a csapat sajnos elveszítette, ami után Hegyközi lemondott az edzői posztról, helyét a csapat korábbi edzője Szőllősi István vette át a hátralévő őszi meccsekre és a tavaszi szezonra. A csapat végül a 17. helyen zárta a bajnokságot, amely a megye első osztálytól való búcsút is jelentette egyben. (A sors fintora, hogy visszalépések miatt a csapat a szövetség felkérése alapján mégis indulhatott volna az első osztályú bajnokságban, azonban ezt az egyesület nem vállalta el.)

2000-01.

A megyei másodosztályú bajnokságban Szőllősi irányításával kezdte meg a küzdelmeket a csapat, a jelentős gyengülés, igazolási problémák egyéb bizonytalanságok miatt a biztos bennmaradást tűzte ki céljául. A tavaszi szezon vége ismét Fridel Antalt találta a kispadon, és a kitűzött célt, a bennmaradást a csapat magabiztosan teljesítette.

2001-02.

A bajnokságot ismét új edzővel, Pataky Krisztiánnal kezdte meg a csapat. A nehézségek mellett a csapat elég harmatos teljesítménnyel a mezőny hátsó részén tanyázott a bajnokság nagy részében. Az elnökség hosszas rábeszélése után a csapat irányításával Császári Józsefet bízta meg a hátralévő tíz tavaszi fordulóra. Huszáros hajrával és természetesen Császári nagy múltú futballpályafutásának is köszönhetően ismét sikerült a megyei másodosztályú pozíciót megőrizni.

2002-03.

Az őszi szezont Császári József játékos-edző vezetésével játszotta végig a csapat és a néha remek, olykor gyenge produkció után a tél a tabella hátsó felén találta a csapatot. A gyenge ősz után az osztályban maradás volt a felnőtt csapat célja és Négyesi Gábor irányítása mellett azt egyenletes, harcos, jó teljesítménnyel ki is harcolta. A megyei II. osztályú bajnokság hivatalos végeredménye szerint a BSK felnőtt csapata a közép csoport 14. helyén végzett.